A Roxiget 2021 döntőjébe jutó zenekarok Kiemelt

Hosszas egyeztetés és sok vita után megszületett a Roxiget tehetségkutató verseny döntőjébe jutott zenekarok listája, köszönjük szépen minden jelentkezőnek a beküldött anyagokat. Azok akik idén nem jutottak be, ne keseredjenek el, folytassák tovább a próbákat, hiszen jövőre ismét meg lehet mérkőzni a döntőbe jutásért.

De ne ragozzuk tovább, nézzük a zsűri által kiválasztott zenekarok listáját:

Bad Acrobat, Dirty Canvas, GingerBear, Light At Night, Möbius, Prove, Space Wolk, Signals from Hyperion - ők visszaléptek így helyettük: Stone Sober

Nekik ezúton is gratulálunk!


 

Bad Acrobats (Budapest)

Pimaszul őszinte, angol nyelvű szövegek, szégyentelen szinti és sampe soundok tengere jellemzi a budapesti Bad Acrobats zenekart. 2018-as megalakulásuk óta 2 kislemezt tudhatnak maguk mögött, melyeket a Supersize Recordingban rögzítettek Ligeti Gyuri produceri közreműködésével. Jelenleg életük első nagylemezén munkálkodnak Mo Hausler londoni producerrel, akivel a HOTS Songlab workshopján ismerkedtek meg. Ezzel párhuzamosan készülnek az Öröm a Zene kárpát-medencei döntőjére.

Tagok: Békési Fanni (ének, szinti), Mikolai Petra (dob, spd), Seres Balázs (basszusgitár, szinti), Csizmazia Zsolt (gitár)

https://www.facebook.com/BadAcrobats

https://www.youtube.com/watch?v=VHU8xp3unIs

 

Dirty Canvas (Budapest)

Mi történik, amikor blues dallam a ’60as évek vintage rock életérzésével keveredik a színpadon? Megszületik a Dirty Canvas hangzás. A 2017-ben alakult zenekar a klasszikus rock és a blues rock határát törekszik felszámolni. A ’60-as, ’70-es évek életérzése saját szájízükre formálva. Keresik az arany középutat a vintage és a modern között. A srácok az ország több pontjából verődtek össze. Székhelyük -minden koncert indulási helyszíne- budapesti próbatermük. Kezdetben angol nyelvű dalokkal tudták hitelesen visszaadni az áhított vintage életérzést, ám egy ideje felmerült a magyar dalszövegek írásának ötlete. Magyar zenekarként a hazai közönség elérése a cél, akiket könnyebb magyar dalszövegeken keresztül közelebb hozni a képviselt értékekhez. A régi idők zenei stílusa új tartalmakkal töltve, fiatalos lendülettel a színpadon. Valami ilyesmi a Dirty Canvas.

Tagok: Huff Zalán Bendegúz- ének, Gitár, Szilágyi Zsombor- gitár, Kiss Norbert- billentyű, Nagy Gergely Vilmos - basszusgitár, Tóth Márk – dob

https://www.facebook.com/DirtyCanvasBand

https://www.youtube.com/watch?v=Yd_wBbPjrDU

 

GingerBear (Budapest)

Egy budapesti art rock zenekar, friss, modern dallam világgal, és elgondolkodtató szövegekkel. A zenekar alapító párosa Tóth-Csernus Édua és Tóth Tivadar.A GingerBear zenekar teljes felállásban 2019-ben kezdett működni. Suki Flórián billentyűs hangszereken csatlakozott hozzánk. A koncertezés mellett készül a zenekar első albuma, melynek producere Fekete-Kovács Kornél, nemzetközileg elismert jazz-trombitás, producer.A különböző stílusok sokaságának egyvelegeként egy igazán egyedi zenei anyagra számíthat a közönség. Zenénket szeretnénk minél több emberrel megosztani, ezért reméljük, hogy

Tagok: Tóth-Csernus Édua (ének), Tóth Tivadar (basszusgitár), Suki Flórián (billentyűs hangszerek), Vellai Tamás (dob)

https://www.facebook.com/gingerbearbandofficial

https://www.youtube.com/watch?v=t57yAUkDl8M

 

Light At Night (Monor)

2018-ban történt, hogy ez a 4 srác összeállt és zenélni kezdett együtt Monor szélén egy tojástartóval kitapétázott próbateremben, gyorsan el is döntötték, hogy együtt fognak zenélni ameddig kezük-lábuk bírja.

Tagok: Varga Atilla – Ritmusgitár, Ének, Lénárt Zoltán – szólógitár, Ábrahám László – Basszusgitár, Varga Szabolcs – Dob

https://www.facebook.com/lanzenekar

https://www.youtube.com/watch?v=EYNRXB96OSY

 

Möbius (Budapest)

A zenekar 2019 végén alakult, jelenlegi felállását 2021 júniusára érte el.

A kezdeti progresszív vonalat finoman még mindig megtartva, az alternatív rock világán belül alkotunk közösen a Zuglói Mélységben.

A melodikus gitártémák, mokány dobjáték, basszusgitár-zúzás, lüktető szintetizátor fillek, hétköznapi dalszövegek, közvetlen énekstílus: ez a möbius. Habár közösen nem régóta zenélünk és lépünk fel, de lendületünk friss és tettrekész.

A tavalyi Roxiget döntőben harmadik helyen végeztek.

Tagok: Bocskai Bora - ének, szintetizátorok, Arday Dani - basszusgitár ; Tóth Gergő - gitár ; Nagy-Kósa Bence – dobok

www.facebook.com/a.mobius.band

https://www.youtube.com/watch?v=Yvd3l0OPMjE

 

Prove (Budapest)

A Prove zenekar megalakulását két fiatal zenész megismerkedése – Németh Márk (ének, gitár) és Tury Krisztián (gitár) – alapozta meg. A srácokhoz 2020 nyarán csatlakozott a dobos Borbély Bence Regő, a basszusgitáros Gerendás Ruben majd 2021 tavaszán a billentyűs, Horváth Albert. A csapatot tanult zenészek alkotják, Bence és Ruben a Bartók Béla Konzervatóriumban, Krisztián a Kőbányai Zenei Studióban, míg Albert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult. Albi 2020-ban az Év Fiatal Jazz-zenésze elismerésben részesült.

Az „Öröm a zene!” élőzenei tehetségkutató sorozat 2019/2020-as évadának három állomásán is bemutatkoztak és több díjat is bezsebeltek. Az aktuális évadának első állomását már megnyerték újra jelentkeztek a versenybe, így 2021. június 26-án a szarvasi fordulóról egy különleges különdíjjal távozhattak, mely ismét egy előzenekari lehetőség, ezúttal a Magna Cum Laude zenekar előtt.

A fiúk jelenleg az első nagylemezükön dolgoznak, melyen az „EP1C” EP dalain túl 5-6 újdonság is helyet kap majd. Az album dalait nagy részben Márk írja, de a szövegekben olyan elismert szövegírók is segítik a munkát, mint Tariska Szabolcs, Szepesi Mátyás, Molnár Csaba/Fura Csé, Mórocz Tamás és Nagy Kristóf/Bozont.

Tagok: Németh Márk (ének, gitár),Tury Krisztián- gitár Borbély Bence Regő- dob, Gerendás Ruben- basszusgitáros, Horváth Albert.-billentyű,

https://www.facebook.com/proveofficial

https://www.youtube.com/watch?v=CJymg11sWkU

 

Space Wolk (Budapest)

2020 - ban alakult Modern/Alternatív műfajt képviselő Budapesti zenekar. Végleges formációját idén nyár elején érte el.

Tagok: Buyko Yan – Ének, Molnár András – basszus, Gazsi Máté – dobok, Bányai Gábor – Gitár

https://www.facebook.com/spacewolk

https://www.youtube.com/watch?v=IATdcHdufDI

 

Signals from Hyperion   visszalépett, helyettük

Stone Sober (Budapest)

A budapesti Stone Sober egy 2020-ban alakult alternatív pszichedelikus rock duó. Zeneiségüket tekintve a nyers, gitár-orientált, expresszív hangzásvilágban hisznek, amelyet szerteágazó stíluselemek vegyítésével, unikális interakcióval és oddbeatekkel fűszereznek. Az erőltetett tökéletesség helyett az őszinteség és az energikus játék hatja át a bandát. Első kislemezük 2021 júniusában jelent meg (szerzői kiadásban!), Deep Ecstasy címmel.

Tagok: Urbán György: gitár, ének, orgona, Kubik Cseni: dob

https://www.facebook.com/StoneSoberMusic/

https://www.youtube.com/watch?v=eM1b3_XlrzM

Keresés