A Roxigeten remek amatőr bandák versengtek, ám a fesztivált próbára tette a vihar

2018-ban tizennegyedszerre került megrendezésre a Roxiget rockzenei fesztivál és tehetségkutató verseny


2018. szeptemberének első szombatján az eddig Szigetszentmiklóshoz kötődő rockzenei fesztivál és tehetségkutató verseny új helyszínre kerülve és új támogatói háttérrel Dunaharasztin a Városi Sportcsarnok parkolójában Dunaharaszti Város Önkormányzata támogatásával várta látogatóit.

Szeptember 1-én, szombaton a tehetségkutató verseny, nem sokkal 12 óra után kezdődött el a nyárutónak megfelelő verőfényes napsütésben egy-egy ijesztgető dörgés csakis  hangeffektként szolgált.
Az „Öröm a Zene” néven már közismert könnyűzenei tehetségkutató-sorozat pest megyei versenyeként rendezett Roxiget tehetségkutató verseny idén is erős mezőnnyel büszkélkedhet. A 24 benevezett zenekarból a demok meghallgatása után a zsűri tagjai 6 zenekart juttattak az élő döntőbe.,ahol a helyszinen sorsolt  sorrendben versengtek a meghirdetett díjakért és az országos döntőbe jutás lehetőségéért a 8 fős remek zenészekből álló zsűri előtt.

A zsűri tagjai:Andrásik Remo (HANOSZ főtitkára), Ábrahám Zsolt (ex HS7), Kiss Sándor (ITI ex tagja), Leskovics Gábor (PUF, Kiscsillag) Nagy Ádám ( Roy&Ádám ) Pálmai Zoltán (ex P.Box, Beatrice,) és idén csatlakozó Kőszegi Zsolt (ex S-Modell, The Cooklers) az NKA Hangfoglaló Porgram képviseleteében Gátos Iván (zeneszerző, zongorista VEQ)

A díjazott zenekarok sorrendje

  1. helyezett  Einstand
  2. helyezett  Darjeeling
  3. helyezett  Primrose Paradise

a további 3 csapatnál nem hoztunk nyilvánosságra helyezéseket a zsűri döntése értelmében, tehát a további döntősök a következők voltak:
Five More Minutes, Minusz  Egy, Tears of Kali

A versenyzők visszajelzései alapján jó hangulatú versenynek voltak a részesei, remek zsűri előtt, kiváló technikai feltételek és szervezés mellett, ahol lehetőségük volt a többi zenésszel is megismerkedni. A fődíjat, mely 100.000 Ft értékű Hangáruház utalvány valamint a támogató Dunaharaszti Város Önkormányzatának  díját, videoklip készítésését a Rózsa Produktum stábjával (netto) 350.000 Ft értékben az Einstand zenekar nyerte.

A díjátadás során Andrásik Remo (HANOSZ főtitkára) átadta az „Öröm a zene” szervezők közössége nevében az Újfalusi Gábor díjat az Einstand frontmebere Erős Márton részére, mely díj a 2016-ban elhunyt, a tehetségkutató sorozat elindítójának és koordinátorának emlékét őrző díj, a legkiemelkedőbb zenész-előadónak adományozódik minden megyei versenyen.

A Budapest Music Expo keretén belül megrendezésre kerülő országos döntőbe az Einstand  formáció jutott, ahol 24 másik zenekar társaságában indulhatnak az 1 + 2 millió forintos fődíjért, mely a HANOSZ és az NKA Hangfoglaló  Program felajánlásai.

Az eredményhirdetést Bella Levente vezényelte le, aki a rendezvény műsorvezetőjeként és zenészként is jól vitte a lendületet.

Egyéni különdíjak is átadásra kerültek.

Legjobb előadónak:  Marosi Z. András a Darjeeling énekesét hozta ki a a zsűri, akinek az Audmax Kft. felajánlásában egy PROFI AE6100 típusú mikrofon lett a nyereménye, Legjobb gitárosnak: Erős Józsefet az Einstand  gitárosát választották a zsűri tagjai, aki a Tajti Music Hangszer Pláza 10.000 Ft értékű vásárlási utalványát nyerte.Legjobb basszusgitáros: Miklós Dániel lett a Minusz Egy legénységéből, aki szintén a Tajti Music Hangszer Pláza 10.000 Ft értékű vásárlási utalványát nyerte.Legjobb dobosnak pedig Török Emesét hozta ki a zsűri, a Primrose Paradise beugró dobosát, aki a Tajti Music Hangszeráruház ( Pécs)  10.000 Ft értékű vásárlási utalványát nyerte.

A legnépszerűbb és legösztönzőbb különdíjak is gazdára leltek:

  • A Mobilmánia díját a Tears of Kali zenekar nyerte, mely egy budapesti vagy vidéki nagyvárosi koncertjükön elő-zenekari szereplés lehetősége.
  • A Ganxsta Zolee és a Karttel díját a Einstand zenekar nyerte mely egy budapesti vagy vidéki nagyvárosi koncertjükön elő-zenekari szereplés lehetősége.
  • A Hangya Produkció díját a 2019-es Zorall Sörolimpia egyik színpadán való fellépés lehetőségét a szegedi Five More Minutes zenekar  nyerte el.
  • A Dunaharaszti Vagabond Korzó szervezője Kőszegi Zsolt felajánlását a Primrose Paradise zenekar zsebelhette be, mely a 2019 június első szombatjára jelent fellépési lehetőséget, külön csattanó volt, hogy a zenekar gitárosa Zeke Attila dunaharaszti illetőségű.
  • A Lakihegy Rádió DunaBeat műsorának díjaként a Minuzs Egy és az Einstand zenekarok kapnak bemutatkozási lehetőséget riport formájában dalbejátszással Mazzag László szerkesztővel

Az utalványok mellett minden zenekar átvehette a helyezését igazoló Kerekes István grafikus által készített oklevelét is.

A tehetségkutató verseny eredményhirdetése után  Bella Levi Juházs Robival  kedvenc rock dalaikat adták elő akusztikus gitáron, majd a tavalyi döntőn bronzérmes Kései Kitérő következett, akik Egerből indulva  próbálják meghódiítani a magyar közönséget igényes szövegű alteros zenéjükkel.

A kora esti produkciók, mint a Bravó Johnny és a Wall Street még bíztató időben buliztatták végig a közönséget a rockabilly és a hardrock lüktetésében.

Este 7 körül már egyre több sötét felhő jelent meg és 8 óra előtt leszakadt az ég, ami a viharos széllel érkezve megpróbáltatásoknak tette ki a technikát védelmező stábot, szervezőket, vendéglátótsokat egyaránt. A közönséget sikerült a sportcsarnokba bemenekteni, de a rendezvényt le kellett fújni biztonsági okokból és a prognosztizált további esőzések okán.

Ez sajnos a szabdtéri rendezvnyek rizikófaktora.

Keresés